2011. március 11., péntek

itt vagyunk!

megalakultunk, megnyitottunk! :) mától üzemel a made meska boltja, várjuk szeretettel a látogatókat!

és ahogy kezdődött...
manutól kaptam egy csodás gyűrűt a szülinapomra. ez volt február 27-én. aztán valahogy beszélgettünk róla, és kiderült, nővéremnek, andinak is nagyon tetszene egy ilyen kis szépség... manu persze meg is alkotta. és egy szép napon mondtam neki, csak úgy viccesen, hogy simán bizniszt nyithatna ebből. és kb ebben a pillanatban meg is alakultunk mi, a műhely, a made. :) made - merthogy egy helyen dolgozunk, és a közös leveleket m&d-ként szoktuk aláírni, így mindenképp ezekkel a betűkkel próbáltunk kombinálni, és akkor a kézzel készített jelleg miatt kipattant a fejünkből a made. aztán agyalás, tervezgetés, anyagbeszerző körút több felvonásban, logókészítés, blognév-foglalás, és nem utolsósorban a hétfői, estébe nyúló közös workshop... és megszületett az első három alkotás, amivel a meskán beindítottuk a boltot! és a mai szép tavaszi napon, anyukám születésnapján és a párom névnapján megérkezett a várva-várt levél a meskás lányoktól, hogy kis boltunk aktiválásra került, és sok sikert kívánnak hozzá! hurrá! :)

íme az első három példány, picit még szégyenlősen... a gyönyörű képekért köszönet kedves túrórudival-lefizethetős kollégánknak. ;)


mályva gyűrű málna gyöngyökkel














rózsás fülbevaló teklákkal














pasztell kitűző csillogó gyöngyökkel


2 megjegyzés:

  1. Mikor rendelhető a csodaszép tavaszhozó kitűző? annyira vidám!!!!

    VálaszTörlés
  2. bármikor! és már tavaszt is tudunk hozzá garantálni! ;)

    VálaszTörlés